Szünet/ideiglenes zárás,kinek hogy tetszik..

Sziasztok! ♥

 Mostanában észrevehettétek,hogy nagyon szétszórtak vagyunk. Egykor még hetente,mostanában pedig még havonta sem hozunk új részt...Nagyon sajnáljuk,tényleg,csak próbáljuk átírni egy kicsit,hogy érthetőbbek legyenek a szálak,és követhetőbb legyen a történet,mintahogy ezt kritikában is megírták nekünk,hogy nem túl érthető,és ezt jobban átgondolva mi is ezt mondjuk,és csak Nektek,olvasóinknak akarunk jót,azzal,hogy egy ideiglenes szünet/zárás lesz az oldalon. A történet folytatódni fog,a blog sem lesz törölve,csak megpróbáljuk átírni,átfogalmazni a történetet. És köszönjük a megvilágosítást a kritikaíróknak! :)  És nem,nem azért zárunk be,mert esetleg megsértődtünk,vagy egyebek,csak egyszerűen ez a blog egy nagy összevisszaság,és megpróbáljuk a továbbiakban újítani,jobbá/érthetőbbé/érdekesebbé írni. Ez a zárás nem tudjuk meddig fog tartani,mert azt sem akarjuk,hogy amikor újranyitjuk a blogot,újra csak havonta legyenek részek... Ezért a zárás ideje alatt megírjuk előre piszkozatban az egész történetet,és csak utána nyitunk ki. Az olvasóinknak pedig nagyon köszönjük az eddigi biztatást,reméljük ezek után sem hagytok cserben minket,és emiatt a kis zárás miatt sem hagyjátok el blogunkat!
Ui.: A tizedik részt pedig leszedtük,mert eléggé elsiettük a dolgokat,és aki elolvasta,ne vegye figyelembe,mert még közötte lesznek cselekmények!
 Köszönjük a türelmeteket!
Ági és Dóri.

NAGYON NAGYON FONTOS!

Sziasztok! Mivel a blogunkat egyre többen követitek, (amit nem tudunk eléggé meghálálni<3)
szeretnénk megkérni titeket,hogy regisztráljatok bloglovinra,mivel hamarosan megszűnik a Google reader,ami annyit tesz: feliratkozók.
NAGYON KÉRLEK KÖVESSÉTEK BE A  BLOGUNKAT!
http://www.bloglovin.com/

Új blog.

Sziasztok!
Húzzatok bele,és látogassátok az oldalt,mert 10 000 oldalmegtekintésnél és 20 feliratkozónál ÚJ BLOG! :) Aminek itt is lenne a trailerje:
Eric Saade,és Selena Gomez fanfiction

×9. - Események

Sziasztok,meghoztuk a 9. részt! Eléggé elkésve,nagyon sajnáljuk,de nekem (Dóri) vizsgahetem volt,és nagyon sokat kellett tanulnom,Ági pedig kompetenciát írt. Ne haragudjatok! :( Reméljük tetszik. :)  És bocsánat,hogy van benne egy pár nem igazán szép szó. :S 
U.i.: Hamarosan bővül a "Szereplők" menü!


Megfogadtam anya tanácsát,és próbáltam változtatni az életkedvemen. Gyorsan lezuhanyoztam,és kiélveztem minden pillanatot,mikor a forró cseppek versenyezve szántották végig hideg testemet.
Magam köré csavartam egy törölközőt,és megcsináltam a hajam.Nem akartam túlcsicsázni,csak kicsit begöndörítettem,és készen is voltam.Felvettem egy másik ruhát,mert a mai teljesen szétázott,és már siettem is le anya elé.
-Mehetünk! –kiáltottam gyenge hangommal anyukámnak. Katie! Tedd már túl magad rajta! Az életben egyszer legyél már boldog!
Végül mosolyogva követtem anyát a kocsijáig.

*

A tegnapom igazán jól telt. Anyukám tényleg azon volt,hogy jó kedvem legyen,és hogy ne legyen csalódott,többnyire sikerült is jobb kedvre derítenie. Elmentünk egy cukrászdába, (nehogy betartsam az 'egészségesen élek' elvemet,nehogy) igazából én nem akartam sütizni,de nem tudtam ellenállni az ínycsiklandozó süteményeknek. Anyu egy krémest,én egy muffint ettem. Otthon pedig megnéztünk valami irtó unalmas,anya szerint vicces filmet. Már a nevére sem emlékszem. De ettől függetlenül nagyon jól telt a nap,főleg,hogy anyummal tölthettem. Másnap megpróbáltam azt a látszatot kelteni a suliban,hogy „boldog vagyok,az életem tökéletes”,és meglepetésemre az osztály nagyobb része –amint beléptem a suliba-  boldogan,nagy ölelésekkel fogadott.
-Jaj Katie! Úgy hiányoztál! –ölelt meg Bella,egy viszonylag rendes osztálytársam.. Igazából nem is foglalkoztam velük (én bunkó..),a szememmel csak is Kristent és Lucyt kerestem.Csak Lucy ült ott a padjánál,a fejét a kezeire hajtotta,és rázkódott a válla..Sírt!
Rögtön odaszaladtam hozzá,mindenkit „félrelökve”.
-Luc, mi a baj? Mi történt? –kezeit óvatosan kihámoztam a feje „rabságából”,és magamhoz öleltem.
-Ar... -kezdte szipogva,de nem tudta végigmondani.
-Úr isten! –a nyávogós,már bocsánat; riban*os hanghoz kaptam a fejem.–Katie drágát nem is érdekli az aggódásotok,srácok.Ne foglalkozzatok vele,tudjátok milyen kis csöndes..Látjátok? Inkább a sírós cafkája,mint mi! Hallatlan, emberek! –Oké,vannak,akik nem örültek nekem.
-Kissie! Nem veszed észre magad? Olcsó riba*c vagy,akit bárki megkaphat! Hagyd békén már őket! – ordította Brandon.
-Brahndhon..hagyhd..nemh érhi mehg..! –zendített rá Lucy újból a zokogásnak.
-Ne sajnáltasd már magad kis ringyó. Most is azért nyafogsz,mert Aron visszautasított! Ó,te szegény...Kérlek,ez a 21. század!
Hirtelen felindulásból odaléptem Kissie elé,és megpofoztam.Arcára kiült a meglepettség,látszott rajta,hogy mérgében hozzám vágna valamit,de még éppen jókor,az osztályfőnökünk szakította meg ezt a „gyönyörű” pillanatot..
-Miss Blackfield,Miss LaBrown! Mit csinálnak? Ez egy iskola,nem egy getto! –na igen.Az osztályfőnökünk soha nem bírta,ha olyan dolgokat csinálunk,ami nem felel meg az ő elvárásainak.
-Na jó! Mindenki a helyére! Veletek még később számolok! - Szúrósan a szemünkbe nézett,majd lecsapta a naplót az asztalra.Hát,persze,Blackfield a táblához.Bah.
*
Iskola után Lucyvel megálltunk beszélgetni a suli előtt (időközben le kellett ülnöm a legközelebbi padra,annyit beszélt,láthatólag elfelejtette az okot is,amiért ma sírt). Elmesélte,hogy Kristen eltörte a kezét,amikor egyik 'haverja',Brad meg akarta tanítani gördeszkázni. Nem volt túl jó ötlet,mivel kétségtelenül Kris a virtuális deszkázáshoz jobban értene. A városi kórházban van,majd sürgősen meg kell,hogy látogassam. Lucynek be nem állt a szája, mindent elmondott,hogy mik történtek,amíg én 'csoda folytán eltűntem'... Mesélt Aronról,jelenlegi szerelméről, (évfolyamtársunk,azt hiszem..nem nagyon ismerem) viszont akkor eszébe jutott a mai nap,és legörbült a szája. Gyorsan próbáltam témát váltani,ami sikerült is. 
Elmondta,hogy egy kis osztálytársunk; Brandon (aki ma megvédett minket Kissie-től) milyen kedves lett vele..Szerintem tetszik neki Luc. Meg az én véleményem szerint Aron egyáltalán nem méltó Lucyhez,de hát hiába mondom neki, a szerelem vak..És ezt pont én mondom.... Ah. Lucy persze felőlem is érdeklődött, de bármennyire is el akartam mondani mindent,képtelen voltam rá. Meg, hogy nézne már ki, hogy én itt lehetetlen lényekről hablatyolok neki,akik miatt távol voltam,de hirtelen mindegyik eltűnt,csak a "főgonosz" maradt itt,hogy elhitesse velem, hogy nem történt semmi,de már ő is eltűnt. Szegény Lucy még őrültnek nézne,és kifutna a világból.. Egy alig látható könnycsepp gördült le az arcomon,és amikor nyitottam volna a számat a magyarázatra,ránéztem az órámra. Mennem kell,4 órakor zár a könyvtár. Gyorsan elköszöntem Luctól és sietősen szedtem a lábaimat,hogy még időben odaérjek.Valamit meg kell tudnom a vámpírokról,hátha van valami csodaszerük ami kitörli az emlékezetet,és  Louis valahol vár rám.. Na jó,kezdek úgy viselkedni mint egy óvodás.. De meg kell találnom...Mármint nem azt a nem létező csodalöttyöt,hanem Louist. Ahh, milyen hülyeségek kavarognak a fejemben,még jó hogy nem professzorok raboltak el.
Két kopogás után óvatosan a kilincsre ejtettem a kezem,és benyitottam.
-Jó napot! –a táskámat hanyagul ledobtam egy székre,és elkezdtem keresgélni.Amiket találtam,minden könyvet letettem egy asztalra,mígnem könyvek tornyát láttam magam előtt.
Elegyensúlyoztam őket a könyvtárosnő asztalkájáig,majd megvártam amíg bepötyögi a gépébe (természetesen lassan.)
Belegyömöszöltem őket a táskámba,majd egy gyors „viszlát” kíséretében kisiettem a helyiségből. Amint kiléptem az ajtón,a nehéz táska úgy lehúzta a vállamat,hogy majdnem összeestem. (ráadásul még 2 könyv nem is fért bele..) Sajnos ismételten el kellett sétálnom az iskolai uszoda mellett (mivel arra lakom,amerre az az út vezet),ezáltal a kiszűrődő klór szag volt mindenütt,ráadásul párás lett a szemüvegem. Örülök neki.
Hirtelen a táskámból kiborultak a könyvek,és hangos koppanásokkal érkeztek meg a vizes aszfaltra.Felnéztem,és egy vörös hajú,könnyes szemű lánnyal találtam szembe magam.
-Jézusom,sajnálom! Ahj,mindent elrontok! Nem hiszem el! –szidta magát.
-Hé,hé! Lassíts,mi történt? –kérdeztem,miközben együtt szedtük fel a könyveimet.
-Én vagyok az egyetlen lány az úszócsapatban,és nagyon szeretem a vizet,a tengert,a vízi állatokat..a fiúk csúfolnak,hogy menjek haza a halaimhoz! Nem értik,hogy nekem ez jelenti a világot.Ráadásul most is összevizeztem a könyveidet! –darálta le a mondanivalóját egy szuszra,és a kezeivel idétlenül csapkodni kezdett,mint egy retardált fóka.
-Hogy hívnak? –kérdeztem a témától teljesen eltérve. Amint észrevette,hogy a magyarázkodása közepette  én is mondtam neki valamit,hála az égnek lenyugodva válaszolt.
-A nevem Tara Mei Ling. - nyújtotta soványka karját felém,ami teljesen ki volt ázva,gondolom az úszástól.
-Te meg azt hiszem Katie vagy...ugye? Hallottam az  eltűnésedről. –húzta fel a szemöldökét. Hát ez nem igaz.Már mindenki tudja? Még a végén sztár leszek emiatt..
-Igen,én vagyok.

×Ötlet!

Sziasztok! Törtem a fejem,(nálam gyakori,hogyha ez történik,nem valami jó sül ki belőle,de ez nekem is tetszik) és arra jutottam,hogy csinálnék egy videót Dórival,méghozzá olyan videót,hogy ti bármit kérdezhettek tőlünk kommentbe,akár bloggal kapcsolatos,akár nem,és Dóri,és én is fogunk egy kamerát/telefont,felveszünk minden egyes kérdést,megválaszoljuk,én összeszerkesztem,és készen is lesz egy videó.Nekem tényleg tetszik,csak akkor jöjjenek is kérdések! :)(és igen,a videóban mindkettőnk arca látszódni fog! :)) )

Hajrá emberek!! :DDD xxx,Ági (új rész,várhatóan: kedden)

×8. Vajon mit tartogat a jövő?..

Sziasztok! Meghoztuk a következő részt,elnézést kérünk,hogy elég későn hoztuk,de itt az év vége,és sok a tanulnivaló. :(  De igyekezünk! :) Jó olvasást,és írjatok véleményt hozzászólásba! Persze kérdéseket is tehettek fel a részekkel kapcsolatban.:) Tudjuk elég bonyolulttá vált a sztori,de idővel minden világos lesz majd. :) Csak várjátok ki a végét! ;)

-Nem baromság,kérdezzük meg Louist! - erre kínosan elröhögte magát.
-Ha hallanád magad..Nem létezik Louis,fogd már fel! -ordította zavartan.
- De! Léteznie kell! Úr isten,ne hidd már,hogy ekkora szamár vagyok. Az érintése,a közelléte,a gyönyörű kék szemei. Ezt nem lehet csak úgy elképzelni. -ábrándoztam el. Ő pedig savanyú képpel méregetett.
-Nagyon szánalmas vagy. Arról veszekedsz velem,hogy létezik-e egy ember vagy sem? Amikor mindenki,még anyukád is azt állítja,hogy én vagyok a normális? Ébredj már fel az álomvilágodból! - nézett a szemembe,és csak úgy üvöltött róla a gúny. Én tudtam,hogy nem beszélek hülyeséget. De akkor kaparó érzést éreztem a torkomban,ami gombóccá alakult át, és egy hang sem jött ki belőlem. Csak nyeltem egyet.
-Na? Nem kötsz belém? Jó,én is így gondoltam.Majd szólok a szüleidnek, hogy téged sürgősen látnia kell egy orvosnak. - pattant fel mellőlem,és visszaindult a házba. Még hátulról is éreztem,hogy mosolyog. Mély levegőket vettem,és próbáltam legyűrni magamban azt a gondolatot,hogy legszívesebben felpofoznám Eleanort. De.. Én. Komolyan megőrültem? Ott ültem,egyedül,az udvar közepén, és végigfutott a fejemben minden,ami ebben a pár napban történt. Azok a szavak csengtek a fülemben,amiket Louis és André mondott...az ígéret...Louis...azt mondta,több van küzdtünk. Azt mondta,nem hagyja,hogy bajom essen. Akkor most hol van? Hol??
 Összecsuktam a szemem,jó szorosan,hogy még egyszer újraélhessem.. Még egyszer érezzem.. Amikor halálérzetem volt Andréval szemben,még az is jobb volt,mint most. Akkor ott volt Ő. És biztonságban éreztem magam. Beleszerettem. Megbíztam benne. Hazudott. De csak miattam. Jót akart. És én ezzel nem törődtem. Otthagytam..egyedül. Amikor Neki volt szüksége rám.. Befutottam a házba,a szüleimet,és Eleanort figyelmen kívül hagyva. Felmentem a szobámba,és nekikezdtem,a régi legjobb barátomnak,a sírásnak. Nem bírtam tovább. Belefúrtam magam az ágyamba,és a párnámba zokogtam,üvöltöttem,épp mi jutott eszembe. Ennél már nem lehet rosszabb. Kínomban elröhögtem magam..hányszor mondtam már ezt..mindig lehet rosszabb...

*

Egy réten sétálgattam. Gyönyörű tavaszi idő volt,éreztem a friss levegőt,ahogy végigsimítja a bőrömet.  Gitárszó hallatszott a távolból. Minden jó volt. Semmi súly nem nyomta a szívemet. Nem éreztem fájdalmat,úgy éreztem magam,mint aki fellélegezhet.Mert minden más..
Elindultam a gitárhang felé. Egyre közelebb értem, a folyamatos pengetéshez lassanként ének fűződött. Odaértem egy cseresznyefához. Kezemet a fa kérgére tettem,majd végighúztam rajta.Megkerültem a fát,és megtaláltam a hang forrását. A fának dőlve pengette gitárját. Igen,Ő volt az. Gyönyörű hangja simogatta a szívemet. Elkezdtem vele együtt énekelni,mert ismertem a dalt.Anya mindig ezt énekelte nekem altatónak.

-Oh,oh,be my baby,I'll look after you..-felém fordította a fejét,s megláttam amint Louis rám emeli ragyogó kék szemeit.Mosolyra húzta a száját,felállt,és megölelt. Szorosan hozzábújtam,mire ő rám terítette a pulcsiját.
-Köszönöm,hogy vagy nekem.-ahogy kimondta a szavakat,a hangjától remegni kezdtek a lábaim.Felemeltem a fejem,és megcsókoltam. Elfelejtettem mindent rosszat. Érezni akartam,nem akartam elengedni,minden egyes érintésnél féltem,hogy eltűnik,és sosem látom újra. A hangok egyre halkabbak lettek,és arra eszméltem fel,hogy valaki óvatosan rázogatja a vállamat.
-Katie...minden rendben? - nézett rám aggódva anyukám. Felültem,és körbenéztem,hogy még egyszer megállapítsam,hogy a szobámban vagyok. A párnám csurom víz volt,gondolom a könnyeimtől. Belemarkoltam a lepedőmbe,és próbáltam levezetni a dühömet. Álmodtam. Remek. Gondolhattam volna.
-Persze. - füllentettem,hiszen eleget szenvedtek a szüleim miattam,nem akarom még jobban terhelni őket.
-Kislányom,tudom,nehéz elfogadni,ami történt,de beszéltem a kis barátnőddel,Eleanorral. (aha,igen,nagyon a "barátnőm".. pff...) Holnap elmegyünk a kórházba egy vizsgálatra,hogy minden rendben van-e. És elhiszem,hogy nincs kedved semmihez,de az élet megy tovább,és az iskola is. Holnap után összeszedjük magunkat,és elmész suliba,rendben? Ha akarod,elviszlek kocsival,vagy reggel megbeszélhetem az egyik kis barátnőddel,hogy együtt menjetek. -mosolygott kedvesen. Ez nagyon rendes tőle, sajnálom,hogy ekkora felfordulást okoztam. De hát.. Ah, mindegy,megfogadom amit mondtam,nem sajnáltatom magamat.
-Nagyon jól hangzik,köszönöm. De anyu...egész végig itt voltam a szobámban,és aludtam? - néztem lefelé,és a takaróm huzatát morzsolgattam.
-Miért,hol máshol lettél volna? Felfutottál a szobádba, mentem volna utánad,de megfogadtam Eleanor tanácsát,és magadra hagytalak. Pár óra múlva benyitottam,de aludtál. Nem akartalak zavarni,de amikor elkezdtél nyöszörögni,felébresztettelek. - mondta anyu. Jó. Végül is ez elég hülye kérdés volt,de hátha nem álmodtam..de ezek szerint igen. Mindegy,a remény hal meg utoljára.
- Na,egy kettő! Kelj ki az ágyból,mosakodj meg,szedd össze magad és csináljunk valami anya-lánya programot! -tapsolt kettőt lelkesen,és már fel is pattant és kiment a szobából intézkedni. Egy halvány mosoly húzódott az arcomra,de eszembe jutott Louis,és az őszinte mosolyom erőltetetté,fájóvá vált.

(Amit Louis énekel, Katie álmában: http://www.youtube.com/watch?v=ZBVbkymnvSM )

×7. - Bizonytalanság

Sziasztok! Meghoztuk a 7. rész. Próbáltuk izgalmassá írni -ez többé kevésbé sikerült is- reméljük hogy elnyeri a tetszéseteket !  4 komi + 5 tetszik, és hozzuk a kövit. :)

-Anya...? -kérdeztem kómásan,és  egy pár kósza könnycsepp gördült le az arcomon a megkönnyebbüléstől,hogy újra láthatom.
-Katie! Mégis hol voltál? Beleőrültem a keresésedbe,a kis barátnőidről nem is beszélve! Az egész osztályod aggódott érted,a tanárok,mindenki! -borult ki zokogva,és magához ölelt. Mindenki? Az osztályom? Aggódott értem? Hű.
-Én... -kezdtem bele,és egy szuszra el akartam mondani mindent,de akkor..eszembe jutott,hogy ezt mégis,nem..
-Nem tudom. -mondtam ki hirtelen.
- Hogy hogy nem tudod? Katie,napokig nem hallottunk rólad,csak tudod,hol voltál,és kivel! - förmedt rám anyu.
-Hogyan kerültem ide? -vágtam rá,a kérdésére nem is válaszolva.
-Egy aranyos,hosszú barna hajú lány hozott a karjaiban,azt mondta,hogy a domboldalban talált rád. -felelte. Mi? De. Én..Hogy-hogy a domboldalon? És André,Louis,a harapás,az a hely? Reflexből ránéztem a vállam és a nyakam közötti mélyedésre,de..sehol semmi..
-Mi a neve? -kezdtem egy kis gondolkodás után kiborulva.
-Kinek?
-Hát a lánynak! -ordítottam rá,oktalanul. -Bocsánat,nem akartam... - sóhajtottam.
-Nem mondott nevet. -felelte meglepődötten,gondolom azért,hogy ebben a helyzetben engem az érdekel legjobban,hogy ki talált rám.
-Anya.. –meg akartam tőle kérdezni,hogy mikor kerültem haza,de egy ajtónyitódás megzavarta a beszélgetésünket.Odakaptam a fejem,amin éppen egy lány lépett be.
-Elnézést kérek,hogy csak így „betörtem”,de szerettem volna megnézni,hogy van a lányuk.-mosolygósan ránézett anyára,aki a szívére tette a kezét.
-Látod Katie? Ő hozott haza.Ilyen lányokkal kellene barátkoznod,nem azokkal,akiket te barátaidnak hívsz! – és megláttam a lány arcát.
-Eleanor!!!! - förmedtem rá. Miért kell mindig beleszólnia az életembe?
-Igen? - kérdezte egy erőltetett mosollyal az arcán.
- Hol van Louis?? Domboldalon találtál rám?  Mi?? És André? A harapás? Hova tűnt? Mit csináltál velem?? - hadartam az emlékeimet előidézve.
-Ki az a Louis?? Andréé??? Katherine,most azonnal magyarázd meg! Idegen férfiakkal voltál?? -ráncolta össze a szemöldökét anyu,és csípőre tette a kezét.
-Nyugodjon meg,a lánya csak beverte a fejét az ájulás során. Nem volt senkivel,csak velem,és semmi sem történt. - válaszolta Eleanor nyugodtan,és rohadtul őszintén hangzott. De én tudom,hogy történt!! Már a sírógörcs kerülgetett.  De..Louis..
-Hagyjatok békén. -szipogtam,és bármennyire akartam visszatartani a könnyeimet,nem sikerült. Ha az első könnycsepp kijön,jön a többi is. Kimentem az udvarra,leültem a fűbe és zokogtam. Ezen a héten hányadszorra is? Á,inkább nem számolom meg.
-Katie! -ordított utánam anyukám. Már indult volna felém,de..
-Hagyja csak  -Eleanor anyukám elé tette a kezét,jelezve,majd ő elintézi. Kiment a bejárati ajtón,és leült mellém a fűbe.
-Hol van...Louis? -szipogtam,és vörös,kisírt szemekkel fürkésztem az arcát.
-Nincs semmilyen Louis -suttogta,és kezét a vállamra helyezte.

-De igen is van! Tudom!Tudok mindenről,Louisról,a harapásról,a gonosz személyiségedről,Andréról! Mindenről! Ne nézz hülyének! - Eleanor egy pár percig némán nézett engem,és sóhajtva neki kezdett a mondandójának.
-Nézd...Elájultál,rád találtam,hazahoztalak,kész.Biztos beverted a fejed,azért találtál ki ilyen baromságokat-forgatta a szemét.
-Nem baromság,kérdezzük meg Louist! - erre kínosan elröhögte magát.
-Ha hallanád magad..Nem létezik Louis,fogd már fel! -ordította zavartan.

×6.-Horrorfilmbe rekedve..

Sziasztok! Meghoztuk az új részt! :) Kicsit rövid lett,de majd a következőt hosszabbra írjuk,csak nem tudtuk tovább húzni,de ha meg tovább írjuk,akkor nem lesz izgalmas.:P Gonoszak vagyunk muhahaha. Először az előző részből beillesztjük az utolsó mondatokat,hogy képben legyetek. :)

" -Eleanor,én tényleg nem tudom mi a bajod velem,hiszen én el akartam tőletek menni,amit meg is tettem,de…
-De? De mi? Ne hidd már azt,hogy majd megsajnállak,csak mert egy kicsit megharaptalak!  Nem olyan nagy ügy,nem haltál bele,vámpír se lettél,úgyhogy toldd el innen a segged! -Leblokkoltam. Ő volt az aki...aki..."

*Katie szemszöge*
Oké,most teljesen felment bennem a pumpa.Egy levegőt szívtam több órán keresztül a „gyilkosommal”? És akkor most Eleanor egy vámpír vagy mi a franc? Mi ez,talán a Twilight?!
Te-tessék?! -dadogtam meredt szemekkel Eleanorra nézve.
-Jól hallottad,angyalkám-ördögi mosoly ült ki az arcára.Le se tudom írni,mit éreztem akkor.Hirtelen azt hittem,hogy belecsöppentem valami horrorfilmbe,és mindjárt jön az,hogy Eleanor lemészárol mindent és a végén egy sátáni kacajt hallat..Brr..Még a gondolattól is kirázott a hideg.De Louis..Állj,Louis!
-Louis,te ezt mindvégig tudtad? –oldalra sandítottam a szememmel,és reméltem hogy nem mond igent,de sajnos csalódnom kellett..Ismét..
-Sajnálom Katie..-bűnbánóan lesütötte a szemét,arcán egy-két könnycsepp is feltűnt.Abban a pillanatban elöntött a bűntudat,rossz volt Louis-t így látni.De akkor nem érdekelt.
-Sajnálhatod is..Te voltál az egyetlen,aki mellett biztonságban éreztem magam,melletted úgy éreztem,hogy van végre valaki,aki nem úgy tekint rám,mint egy utolsó,ágról szakadt örömlányra..
-Katiekém,ne bömbölj már állandóan! Inkább menj el,sírd ki magad anyucinak! Tűnés,pápá! – Eleanor jobb kezét a magasba emelte,és úgy integetett,ahogy a szépségkirálynők szoktak.Pfúj..
-Dehogy megy el!-a hang felé fordítottam a fejem,és Andrét pillantottam meg. Jé.Tényleg.Ő is itt van.
 –Megszegte az ígéretét,Eleanor,és te elengednéd? -kérdezte meglepetten.
-Mi?? Katie volt? Ezért van itt?? –kérdezte Eleanor,és a szemeivel szikrákat szórt felém.Oké,ez kezd félelmetessé válni..Inkább hátráltam,mielőtt még megölne a tekintetével.
-Most komolyan,valaki elárulná,hogy milyen ígéretről van szó? -türelmetlenkedtem.
-Te..képes voltál...Louissal..És még neked áll följebb? Én lennék a leghülyébb a világon,ha ezek után elmondanám neked! Tűnj a szemem elől!!! -ordította Eleanor,én meg mint egy kis IQ nulla aranyhal,némán álltam és pislogtam.
 -Eleanor! De.. - kezdte André.
-Semmi de! Így is többet tud a kelleténél. -vágott Eleanor André szavába.
-Ezzel még nem végeztem veled... -susogta André a szemembe nézve,alig hallgatóan,de az is lehet,hogy hallucináltam. Minden egyes nyelésemnél éreztem egy gombócot a torkomban,a fülemben dobogott a vér. Nem hiszem el,tényleg mint egy rossz film,de úgy érzem,itt nem lesz happy end.. De az életem megy tovább /remélem/ és azt hiszem jobb lenne elfelejtenem Louist,ha lehet,vagy legalább úgy,mint egy szerelmet. Bár  tudom,hogy ez lehetetlen,de elhitettem magammal.
-Gyere csak egy kicsit... -mondta Eleanor nekem kedvesen (!!!) Túl kedvesen... Megragadta a karomat és erősen elkezdett rángatni egy irányba.
-Veled pedig később számolok.. -nézett rosszallóan Louisra,majd elsuhant mellette. El tudom képzelni,mi várhat rá..De nem,nem foglalkozok vele! Vagyis megpróbálok..
Eleanor egyre csak vezetett,ment előre,azt hittem sosem érünk sehova,csak valahol ott akar hagyni és kész. Egyszer csak megálltunk.
-Most... -akartam volna kérdezni,hogy hol vagyunk,bár ez már kevésbé félelmetesebb,sőt békés hely volt,sütött a nap,az utcában 'normális' emberek mászkáltak. Egy kicsit megkönnyebbültem,mivel így nem igazán tudna bántani,mindenki előtt. Pedig 1000 százalékban biztos voltam benne. De amint befejeztem volna a mondatomat, megszakadt minden,nem láttam,hallottam semmit,az utolsó pillantásomat Eleanorra vetettem.  Amikor kinyitottam a szemem,egy fehér szobában feküdtem és a szüleim kisírt arcára lettem figyelmes.

BOLDOG NYUSZIT! :D

Boldog Húsvétot Minden Kedves Olvasóinknak! :)
Hamarosan hozzuk az új részt! Köszönjük az eddigi biztató kommenteket,örülünk,hogy tetszik és már mi is alig várjuk,hogy újra-és újra olvassuk a hozzászólásaitokat. <3 Ötleteket is szívesen fogadunk és kritikákat is,hogy hogyan lehetne jobb a blog, mik a hibáink-mikre figyeljünk oda.:) Kívánunk mindenkinek kellemes ünnepeket és sok locsolót!:P :*

×5.- Az ígéret.

Hali! Bocsi a kimaradásért,
kárpótlásul hoztunk egy kicsivel
hosszabb részt!:D Kissé morbid lett,ezért is bocsi. >_< és köszönjük a sok kommentet és tetsziket!:)) <3    következő rész 10 tetszik és 5 komment után jön! ;)
ui: Amúgy,félreértés ne essen,mi szeretjük Eleanort a való életben,nem azért állítjuk be a sztoriban kissé 'gonosznak',mert nem szeretjük,csak így jött ki..:D


 *Katie szemszöge*
A szavak alig hallhatóan jöttek ki a számon,el voltam gyengülve,viszont minden erőmmel azon voltam hogy mindketten,de legfőképp Louis megmeneküljön.
Négykézlábra ereszkedtem és halkan odaszambáztam André mögé.A sok vegyszer és vér szaga miatt kezdtem úgy érezni magam mintha alkoholizáltam volna,de egy kisebb fejrázás után „visszatértem az élők közé”.André mellett volt egy kisebb asztalka,aminek ki volt húzva az egyik fiókja.Belecsúsztattam a kezem,és elkezdtem benne kutakodni.Találtam valami éles dolgot,ami természetesen megvágta az ujjamat,mire felszisszentem,és rájöttem hogy hangos volt,és rácsaptam a számra.
André erre hátranézett,majd elkezdett vigyorogni.
-Ha nem törlöd le azt a vigyort a mocskos képedről,majd én fogom! –előhúztam a késnek tűnő hegyes tárgyat a fiókból,és beledöftem a szívébe. Azt hiszem kezdek félni magamtól.. Ebben a pillanatban jöttem rá,hogy mit csináltam.
Mindenki elhalkult. A drámai csendet egy szánakozó kacaj törte meg. Louis pislogás nélkül nézte végig ezt az egészet a földről. A fekete árnyak a falhoz simultak. Én pedig reménykedtem és vártam a reakciót.Valakitől. Bárkitől.
-Drágám,komolyan gondoltad,hogy ezzel meg tudnál ölni? - mosolyodott el gúnyosan. Kezdtem kicsit megijedni,ahogy közeledett felém,közben óvatosan húzta ki magából a 'kést'.
Remegve bámultam rá és mit sem gondolva elkaptam Louis kezét és egy kis ráncigálással tudattam vele,hogy rohannunk kellene,de mire észbe kapott,André megragadta a karomat és mint egy rongyot; levágott a földre. A kezében lévő kést felém lendítette,Louis feltápászkodott,megragadta őt,de azzal a mozdulattal André a hegyes tárgyat végigkarcolta Louis arcán és ellökte,hasonlóképpen mint engem. Azonnal oda'másztam' Louishoz,megnéztem,hogy milyen mély a vágás. Magamhoz szorítottam,szükségem volt a közellétére.Akkor nem érdekelt,hogy mit csinált velem,csak az,hogy mellettem legyen. Már alig láttam a szememben felgyülemlett könnytől.(Hát igen,még életemben nem sírtam ennyit mint ebben a pár napban..)  Louis nyakán folytak le könnycseppjeim.
-Mondd, hogy ez csak álom...kérlek... -súgtam a fülébe egy lassú levegővétellel. Nem válaszolt. Végigsimította a hátam és finoman megszorított. Véget akartam vetni ennek az egésznek. Elengedtem.
-Mégis,miért csinálod ezt? Minek kellünk neked? -fordultam André felé könnyes arccal,szinte ordítva,már amennyire tudtam.
-Tudod kislány,az ígéret szép szó.... -mondta kacagva és Louisra nézett,aki lesütötte a szemét.
-Ígéret? Milyen ígéret? Louis..? -néztem kérdőn Louisra.
-Nem... mondhatom el. - válaszolta szaggatottan. Na jó,elegem van. Ha már ennyire beleráncigált az ő kis életébe és már ott tartunk,hogy egy sötét helyen itt vagyok egy halhatatlannal vagy nem tudom mivel és valamiért a nagy világból pont minket választ ki,hogy itt nyúzzon vagy öljön meg,szerintem ennek igenis van oka.
-Ha most nem mondod el,ígérem,hogy nem állok jót magamért. Louis! Szerinted szó nélkül tűröm,hogy titkolózz és közben az életemet kockáztatom,azért amit nem is tudok?! -keltem ki magamból. Bármennyire is szeretem őt,ha lehet ezt annak mondani,azért mindent nem tűrök el.
-Hát,Eleanor... -kezdte. Istenem! Már megint az a lány!
-Mi van Eleanorral? -kérdeztem dühödten.
-Ahhoz neked igazán semmi közöd! –fejemet a hang felé fordítottam. Előttem pár méterrel Eleanor állt,teljes életnagyságban.
-Nem értem,hogy mi a francért kellett belepofátlankodnod az életünkbe! Egyébként is,hálás lehetnél,hogy eltartottunk!
-Eleanor! Ezt most komolyan mondod? Nem pofátlankodott bele az életünkbe,eleve te voltál,aki miatt itt van! Inkább hagyd őt békén! És te egyáltalán nem tartottad el,ha rajtad múlik ott hal meg ahol hagytad! – ordította Louis. Hát ezt már végképp nem értem. Eleanor miatt vagyok itt? Ott ahol hagyott? Mi van? Louis „védelmező karokkal” elém állt,így takarásban voltam.Fentebb csúsztattam a szemüvegem,mert már majdnem megint leesett. Kibújtam Louis karjai közül,és Eleanor elé álltam.

-Eleanor, én tényleg nem tudom mi a bajod velem,hiszen én el akartam tőletek menni,amit meg is tettem,de…

-De? De mi? Ne hidd már azt,hogy majd megsajnállak,csak mert egy kicsit megharaptalak!  Nem olyan nagy ügy,nem haltál bele,vámpír sem lettél,úgyhogy toldd el innen a segged! -vágott bele a szavamba. Leblokkoltam. Ő volt az aki...aki...

×4.- Louis, ne!..

Sziasztok!!! :DD Új részt hoztunk,köszi a komikat cukik vagytok:)
4 komment és 3 tetszik után hozzuk a következőt:D

Éééés...DOBPERGÉS! Megvan a több mint 1000 látogató! KÖSZÖNJÜÜK,IMÁDUNK TITEKET ♥  

Amúgy ez elég rövidre sikeredett,de ígérjük,hogy kárpótolunk titeket egy hosszabbal! :)
ui.: az eddigi részek nem voltak olyan hű de boldogak,de nyugi,nem lesz ilyen komor a történet. ;)




 A nyelveink óvatos és lassú táncot jártak.Megsimítottam Katie arcát,de ekkor hirtelen egy hátborzongató hangot hallottam a fejemben;
"Louis! Ne felejtsd el...!"
Rögtön elszakadtam Katie-től.Szegény megrémülve eszmélt fel.
-Valamit...  rosszul csináltam? –kérdezte pilláit rebegtetve.
-Nem,dehogy..tökéletes vo...vagyis..Felejtsd el! Én nem akarok tőled semmit,és köztünk nem is lehet semmi! –a nyakánál fogva ellöktem,úgy éreztem,irányítás alatt voltam. Legszívesebben nem vetettem volna véget ennek a pillanatnak..de kénytelen voltam.

*Katie szemszöge*
Kezdtem felfogni mi történt. Reményt adott,újra. De ezt is elveszítettem. A könnycseppek versenyezve szántották fel az arcomat. Újra. Nem tudtam, hogy merre kellene hazamennem még mindig,telefonomat pedig elhagytam. Bámultam ki a fejemből, elgondolkodva azon a pár röpke percen ami az imént történt. Egy sötét árny ismét elsuhant előttem.
-Gyere velem.... – mondta egy rekedtes hang.Szó nélkül követtem. Egy sötét helyre vezetett,nem emlékszem pontosan,mintha irányításba vett volna.
-Ülj le! – utasított. Reszkettem a félelemtől. Fejemet oldalra fordítottam; egy szekrény tele könyvekkel,mindegyiken ugyan az a jel..
-Te.. sátánista vagy? –kérdeztem hirtelen meglátva a könyveket,de rájöttem,hogy nem kellett volna.Ugyan nem sokat láttam belőle,fekete volt az egész 'ruhája' ráadásul sötét is volt. De nem is ettől rémültem meg.
Erre a mondatomra nagyon ideges lett,kezét a nyakamra helyezte.Hátulról közelített felém,a fülemhez helyezte a fejét,és suttogni kezdett. Hangjától kirázott a hideg.
-Igen.Esetleg valami problémád van? Szívesen ontom ki belőled a lelked.. -ekkor megláttam az arcát. Fehér bőrű,Ráncos,viszont fiatalnak tűntek az arcvonásai.
-Nézd,egy időben én is sátánista voltam,az okát igazándiból nem szeretném elmondani..-mondtam.Már meg sem lepődtem a lélek elvévős szövege után,kezdtem beletörődni,hogy ilyenek történnek velem.Jobb lett volna,ha gyerekkoromban hiszek a rémtörténetekben. Hát most amilyen szerencsés vagyok,át is élhetem.
-Sátánista? Te? -kérdezte gúnyosan.
-Igen,tudom mik a fordított keresztek,a 666,mindent tudok. -mondtam habogva.
A könnycseppjeim kezdtek felszáradni. Az ajtó felől gyors lépteket hallottam.Oda fordítottam a fejem,és megpillantottam Louist…
*Louis szemszöge*
Amint kiértem az utcából, hangokat hallottam. Szerintem kezdek megőrülni. Történtek velem furcsa dolgok már az életemben,de ez egy másik történet...  Elkezdtem egy irányba menni. Egy sikátor szerű épületbe értem, (hát miért is ne,komolyan,inkább elmegyek egy horrorfilmbe főszereplőnek..) és megpillantottam Katiet. Érdekes,az imént még az innen nem is olyan közeli utcában volt. Helyesbítek,voltunk. Viszont nem csak Katie-n akadt meg a szemem...
-André! Megmondtam,hogy hagyd őt békén! Engem bánthatsz,de őt ne!-teljesen kikeltem magamból, tudtam,hogy mire készül. Mint mindig.
Erre egy sátáni kacajt hallatott.

-Késő,bogárkám..Megszegted az ígéreted,viseld a következményeit! –ránézett Katie-re,mire gyorsan én is odakaptam a fejem. -Vagy te,vagy ő. -mondta.
-Mi-milyen ígéret? -habogott Katie remegve.
Én pedig akarattal,vagy akaratlanul,elindultam Katie felé. Elkezdtem gyengülni. A fekete árnyak körbevettek.
-Louis, ne...

Közölnivaló.!

Sziasztok! Nem,most nem a rész miatt jöttünk,sajnos.Egy kis bejelenteni valónk akadt; Jelentkeztünk egy blogversenyre,és arra szeretnénk kérni titeket,olvasóinkat,hogyha úgy gondoljátok,hogy tetszik a blogunk és úgymond "megérdemeljük" ,akkor kérnénk titeket,hogy az alábbi linkre kattintva, lájkoljátok ezt a képet,és az oldalt,amelyik feltette! :)  Köszönjük!

Link; http://www.facebook.com/photo.php?fbid=351108588332631&set=a.350357435074413.1073741825.234229590020532&type=3&theater

×3.- Fekete árny

Hello!:) Íme a 3. rész;

*Louis szemszöge*
-Most miért kellett ezt csinálnod? Így is miattad volt az egész. Minek kellet rákérdezned,amikor tudod,hogy mi történt? -förmedtem rá Eleanorra. Nagyon ideges voltam,és azon járt az agyam,hogy most merre járhat Katie.
-Tudod,hogy nem direkt csináltam. De nem az én hibám,hogy így elviharzott. Amúgy is,miért vagy úgy oda? Egyáltalán minek kellett hazahoznod? Hagytad volna ott.. -mondta könnyelműen.
-Nem érdekel,utána megyek. -válaszoltam,és már a hátam mögött csaptam be az ajtót.

Vak sötét volt odakint,egyre jobban aggódtam Katieért. Megkerültem 3 utcát is,rengeteg vad kóbor kutya mászkált az utakon, sok kocsma is nyitva volt,akik mellet elmentem,csak úgy bűzlöttek az alkoholszagtól. Amikor a 4. utca elejébe értem, nem messze láttam egy összekuporodott lányt,egy konténernek dőlve.Az arcát nem láttam,de biztos voltam benne,hogy ő az. Már kezdtem megörülni,hogy nincs semmi baja,de ahogy közeledtem,egy fekete árnyat láttam mellette,ami egyre jobban rásimul a testére. Katie felsikoltott. Már majdnem ott voltam,amikor a fekete alak meglátott.Elsuhant,az utca végén volt már,amikor felnéztem.Utánaeredtem. Tudtam,mire számíthatok,de nem hátráltam meg. Egy lépcsőaljba menekült,én utána. Egy elhagyatott épületben láttam egy pillanatra. Bementem. Nem láttam szinte semmit,óvakodva lépkedtem előre,egyre beljebb a házba. Az utolsó amit éreztem,egy ütés volt a gyomromba. Letaszított a földre,elsötétedett minden. Amire feleszméltem,nem volt ott senki. Rápillantottam az órámra; 22:14. Az első gondolatom az volt,most hogy van Katie.  Próbáltam "visszafutni" abba az utcába,ahol rátaláltam,de nagyon sajgott a fejem,és már majdnem összeestem. A gyomromba mintha kést szúrtak volna,de nem érdekelt. Megtaláltam. Szinte megállt a lélegzetem,amikor megláttam eszméletlenül a földön feküdve.Véres volt a karja és a ruhája. Rögtön lerogytam mellé,megnéztem,honnan ered a vér,levettem a kabátomat,és rákötöttem a karjára,hogy elállítsam a vérzést. Megnéztem a pulzusát. Nagy megkönnyebbülés volt. Csak elájult,de az állapotáról sokat nem tudtam meg. Próbáltam felrázogatni,de nem sok sikerrel. Az egész az én hibám. Nem kellett volna engednem,hogy elmenjen,mindjárt az otthonába kellett volna vinnem. Szegény lány nem tett semmit,mégis ő szenved a legtöbbet..Amíg ez a pár gondolat ment végig a fejemben,kinyitotta a szemét. Azt hiszem ebben a világban én örültem akkor a legjobban. Amikor meglátott engem,csak ennyi hagyta el a száját;
-Menj el...innen. - mondta tördelten,nyöszörögve.
-Nem hagylak itt. Már nem bírnám elviselni,ha bajod esne. - Próbáltam bocsánatot kérni. Ha nem engedem el,nem történik meg ez az egész.
-És miért nem? Miért törődsz velem egyáltalán? Miért nem tudsz engem itt hagyni? Nem is ismersz,nincs felelősséged értem. Foglalkozz Eleanorral. A Barátnőddel. - mondta keservesen. Értelmetlenül néztem rá.
-Miért hasonlítod össze Eleanort magaddal?  Igaz. Nem ismerlek annyira,de ha az én hibámból kerültél bajba,akkor meg kell hogy védjelek. -suttogtam.
-Nem a te hibádból. Te csak megmentettél. - válaszolta határozottan. Bárcsak elmondhatnám neki az igazat..
-Te ezt nem értheted. - mondtam egy kis idő után. Nem akartam,hogy gyanút fogjon.

-Csak tudod..Amikor elvittél magadhoz..Azt hittem több van köztünk.. Hagytad,hogy... -csuklott el a hangja. A földre nézve beszélt hozzám. Az arcáról potyogtak a könnyek. Nem mert a szemembe nézni. Én pedig nem hittem a fülemnek. Belém szeretett..? Ennyi idő után. Lehetetlen. Szembe ültünk egymással a földön,mindketten a talajt bámulva. Kötődést éreztem Katie iránt. Nem tudtam....nem tudtam mit mondani. Olyat tettem,amit nem lett volna szabad..
Kis idő után megszólaltam;
-Tudod...én is azt hiszem,hogy több van köztünk... - Felnézett rám,és az utolsó könnycsepp gördült le az arcán. Lassan közelebb hajoltam, letöröltem nedves arcát a kezemmel,és megcsókoltam.

×2.- Elveszve..

Sziasztok! Meghoztuk a 2. részt. Tudjuk,elég későn,mert már 3 hónapja nem volt semmilyen frissítés,de most belehúzunk,és aktívabbak leszünk! ;)  Reméljük tetszik, jó olvasást! :*


Úgy éreztem mindjárt meghalok. Egyre jobban szorított. Azt hittem nincs remény. Elájultam. Amikor felébredtem,csak egy fiút láttam mellettem,és egy idegen ágyon találtam magam... A nyakamon volt egy kötés,tiszta vér volt. Alig kaptam levegőt,úgy éreztem mintha 10 tonnát nyomna a mellkasom. Felnéztem,és két gyönyörű kék szempárt láttam.Mielőtt elvesztem volna a tekintetében,felém hajolt; -  Jobban vagy? Már aggódtam érted.
Próbáltam kijózanodni,és válaszolni,de nem tudtam. Lehet,hogy a fájdalomtól,vagy attól,hogy még életemben nem láttam ilyen helyes fiút. De vettem egy mély levegőt,és rászántam magam,hogy egy értelmes mondatot ki tudjak nyögni.
-Azt hiszem igen.Megkérdezhetném,hogy mi történt? -csuklott el a hangom,remélem értette.
-Azt nem mondhatom meg. Egyenlőre. -Nézett a szemembe mélyen,és azt hiszem megint elbambultam.
-És a neved is titok? -mosolyodtam el,hogy megszakítsam ezt a komor hangulatot.
-Nem,dehogyis,a nevem Louis Tomlinson. - mutatkozott be bájosan. Louis...Louis Tomlinson...Hmm...Jaj! Hogy nekem is be kellene mutatkoznom? Már megint elkalandoztam.
-Kathrine Hope Blackfield. De szólíts csak Katienek.
-Rendben, Katie. -húzódott el egy halvány mosoly az arcán.
Gondolkodtam,hogy valahogy hazamegyek,csak nem maradhatok egy vadidegen lakásában,de ennek az elképzelésnek nem láttam semmilyen értelmét,mivel azt sem tudom,hogy hol vagyok,és milyen messze az otthonomtól...
-Louis,köszönök mindent,bár nem nagyon vagyok képben,hogy mi történt,de valahogy haza kellene jutnom. Meg szerintem a szüleim is aggódnak értem.. -fejeztem be a mondatomat.
-Persze,megértem. De ilyen állapotban nem engedhetlek el. Mellesleg,a szüleid mit szólnának,hogy egy hatalmas....- akadt meg - ...seb van a nyakadon?
-De nálad sem maradhatok.Csak teher lennék. -halvány mosolyra húztam a szám,és már fel akartam ülni,de még mindig iszonyú fájdalmat éreztem,és felszisszentem.
-Dehogy lennél teher. -kezét az épségben lévő vállamra helyezte,és óvatosan visszanyomott az ágyba. -Pihenésre van szükséged. - nézett ismét a szemembe. Ó az a szempár.. Ellenkezni akartam,de a gyengeség fölém kerekedett. Még egyszer rápillantottam a fiúra,és lehunytam a szemem.

*

Nem tudom,mennyit aludhattam,de amikor felébredtem,ugyanúgy,mint amikor utoljára ránéztem,ott ült mellettem Louis. Amint kinyitottam a szemem, elmosolyodott. Kellemetlenül éreztem magam,de viszonoztam mosolyát. A szobában akkora csend lett,hogy még a levegővételeim is visszhangoztak. Beszélgetést akartam kezdeményezni,de ő megelőzött.
-Édesen alszol. - törte meg a csendet. Nem tudtam mit mondjak. Szóval végig azt nézte ahogy alszom? Éreztem,hogy elvörösödöm,és a fülemben dobogott a vér.
-...Köszönöm.. -ennyi jött ki a számon. Akartam volna mondani, hogy neki pedig eszméletlenül szép szeme van, vagy, hogy angyali a mosolya,de nem. Csak ennyi. Egy köszönöm. Én hülye!
Ekkor mintha nyikorgást hallottam volna. Az ajtó nyitódott ki.
-Édesem, megjöttem! -kiáltott a nappaliból egy lány....Tág szemekkel bámultam Louisra,aki amolyan
"a francba" képet vágott... Már a szobaajtó nyílt,amikor Louis felpattant az ágy széléről,és az ajtó elé állt. A lány belépett az ajtón,kutakodva egy kis szatyorban;
-Hoztam egy..... -nézett fel,és megállt rajtam a szeme. Valahogy ismerős volt az arca,de nem tudom honnan...
-Hát te?  -nézett rám még mindig. Egyre kellemetlenebbül éreztem magam.
-Én.... -kezdtem a mondatomat,amikor Louis közbeszólt;
-Egy domboldalon találtam rá,nem volt eszméleténél,azt hittem,hogy valami komolyabb baja van,ezért hazahoztam. - hadarva dadogott Louis,mintha nekem magyarázta volna.
-Louis,te hazahoztad... -kezdte a mondanivalóját,de Lou közbevágott.

-Hanyagoljuk ezt a témát. Eleanor,ő itt Katie, Katie-Eleanor,a barátnőm. -hadarta. Hogy mi? Barátnője?  Na ennél a mondatnál én összetörtem. Bár nem tudom miért...Ha van barátnője,mégis miért hozott el magához? Mit keresek itt? Miért törődött velem? Miért nem hívta csak simán a mentőket? Rengeteg "miért" kérdés zakatolt a fejemben és egyre csak azon járt az agyam,hogy hogyan tudnék innen hazamenni,most már még inkább.. Vagy ha nem is haza,el innen. Próbáltam visszatartani a könnyeimet,de nem sikerült.
-Hát akkor én már nem zavarok itt. -motyogtam szipogva,lehajtott fejjel,hogy véletlenül se lássa meg Louis, hogy könnyezek. Legfőképp Eleanor ne.
-Ilyen állapotban nem mehetsz el. -mondta Louis,de mintha meg sem hallottam volna,kimentem az ajtón. Nem tudtam hol vagyok,a környék sem volt ismerős,és észre sem vettem,hogy már besötétedett. Most már nem tartottam vissza a könnyeim,zokogva, futólépesekkel mentem.Hogy hova,azt nem tudom. Egy szűk utcán mentem keresztül,síri csönd volt. Kezdtem félni,és aggódtam,hogy a szüleim mennyire kereshetnek. És még azt sem tudtam,hogy hol töltsem az éjszakát. Remek! Két nap alatt sikerült elrontanom az egész életemet,egy olyan fiú miatt,akivel,talán egy napja találkoztam. Nem ismerek magamra. Lerogytam az egyik konténer mellé,és zokogva próbáltam álomba merülni. Ekkor egy sötét árnyra voltam figyelmes.Azt hittem hallucinálok.. De....