×7. - Bizonytalanság

Sziasztok! Meghoztuk a 7. rész. Próbáltuk izgalmassá írni -ez többé kevésbé sikerült is- reméljük hogy elnyeri a tetszéseteket !  4 komi + 5 tetszik, és hozzuk a kövit. :)

-Anya...? -kérdeztem kómásan,és  egy pár kósza könnycsepp gördült le az arcomon a megkönnyebbüléstől,hogy újra láthatom.
-Katie! Mégis hol voltál? Beleőrültem a keresésedbe,a kis barátnőidről nem is beszélve! Az egész osztályod aggódott érted,a tanárok,mindenki! -borult ki zokogva,és magához ölelt. Mindenki? Az osztályom? Aggódott értem? Hű.
-Én... -kezdtem bele,és egy szuszra el akartam mondani mindent,de akkor..eszembe jutott,hogy ezt mégis,nem..
-Nem tudom. -mondtam ki hirtelen.
- Hogy hogy nem tudod? Katie,napokig nem hallottunk rólad,csak tudod,hol voltál,és kivel! - förmedt rám anyu.
-Hogyan kerültem ide? -vágtam rá,a kérdésére nem is válaszolva.
-Egy aranyos,hosszú barna hajú lány hozott a karjaiban,azt mondta,hogy a domboldalban talált rád. -felelte. Mi? De. Én..Hogy-hogy a domboldalon? És André,Louis,a harapás,az a hely? Reflexből ránéztem a vállam és a nyakam közötti mélyedésre,de..sehol semmi..
-Mi a neve? -kezdtem egy kis gondolkodás után kiborulva.
-Kinek?
-Hát a lánynak! -ordítottam rá,oktalanul. -Bocsánat,nem akartam... - sóhajtottam.
-Nem mondott nevet. -felelte meglepődötten,gondolom azért,hogy ebben a helyzetben engem az érdekel legjobban,hogy ki talált rám.
-Anya.. –meg akartam tőle kérdezni,hogy mikor kerültem haza,de egy ajtónyitódás megzavarta a beszélgetésünket.Odakaptam a fejem,amin éppen egy lány lépett be.
-Elnézést kérek,hogy csak így „betörtem”,de szerettem volna megnézni,hogy van a lányuk.-mosolygósan ránézett anyára,aki a szívére tette a kezét.
-Látod Katie? Ő hozott haza.Ilyen lányokkal kellene barátkoznod,nem azokkal,akiket te barátaidnak hívsz! – és megláttam a lány arcát.
-Eleanor!!!! - förmedtem rá. Miért kell mindig beleszólnia az életembe?
-Igen? - kérdezte egy erőltetett mosollyal az arcán.
- Hol van Louis?? Domboldalon találtál rám?  Mi?? És André? A harapás? Hova tűnt? Mit csináltál velem?? - hadartam az emlékeimet előidézve.
-Ki az a Louis?? Andréé??? Katherine,most azonnal magyarázd meg! Idegen férfiakkal voltál?? -ráncolta össze a szemöldökét anyu,és csípőre tette a kezét.
-Nyugodjon meg,a lánya csak beverte a fejét az ájulás során. Nem volt senkivel,csak velem,és semmi sem történt. - válaszolta Eleanor nyugodtan,és rohadtul őszintén hangzott. De én tudom,hogy történt!! Már a sírógörcs kerülgetett.  De..Louis..
-Hagyjatok békén. -szipogtam,és bármennyire akartam visszatartani a könnyeimet,nem sikerült. Ha az első könnycsepp kijön,jön a többi is. Kimentem az udvarra,leültem a fűbe és zokogtam. Ezen a héten hányadszorra is? Á,inkább nem számolom meg.
-Katie! -ordított utánam anyukám. Már indult volna felém,de..
-Hagyja csak  -Eleanor anyukám elé tette a kezét,jelezve,majd ő elintézi. Kiment a bejárati ajtón,és leült mellém a fűbe.
-Hol van...Louis? -szipogtam,és vörös,kisírt szemekkel fürkésztem az arcát.
-Nincs semmilyen Louis -suttogta,és kezét a vállamra helyezte.

-De igen is van! Tudom!Tudok mindenről,Louisról,a harapásról,a gonosz személyiségedről,Andréról! Mindenről! Ne nézz hülyének! - Eleanor egy pár percig némán nézett engem,és sóhajtva neki kezdett a mondandójának.
-Nézd...Elájultál,rád találtam,hazahoztalak,kész.Biztos beverted a fejed,azért találtál ki ilyen baromságokat-forgatta a szemét.
-Nem baromság,kérdezzük meg Louist! - erre kínosan elröhögte magát.
-Ha hallanád magad..Nem létezik Louis,fogd már fel! -ordította zavartan.