Sziasztok! Meghoztuk a következő részt,elnézést kérünk,hogy elég későn hoztuk,de itt az év vége,és sok a tanulnivaló. :( De igyekezünk! :) Jó olvasást,és írjatok véleményt hozzászólásba! Persze kérdéseket is tehettek fel a részekkel kapcsolatban.:) Tudjuk elég bonyolulttá vált a sztori,de idővel minden világos lesz majd. :) Csak várjátok ki a végét! ;)
-Nem baromság,kérdezzük meg Louist! - erre kínosan elröhögte magát.
-Ha hallanád magad..Nem létezik Louis,fogd már fel! -ordította zavartan.
- De! Léteznie kell! Úr isten,ne hidd már,hogy ekkora szamár vagyok. Az érintése,a közelléte,a gyönyörű kék szemei. Ezt nem lehet csak úgy elképzelni. -ábrándoztam el. Ő pedig savanyú képpel méregetett.
-Nagyon szánalmas vagy. Arról veszekedsz velem,hogy létezik-e egy ember vagy sem? Amikor mindenki,még anyukád is azt állítja,hogy én vagyok a normális? Ébredj már fel az álomvilágodból! - nézett a szemembe,és csak úgy üvöltött róla a gúny. Én tudtam,hogy nem beszélek hülyeséget. De akkor kaparó érzést éreztem a torkomban,ami gombóccá alakult át, és egy hang sem jött ki belőlem. Csak nyeltem egyet.
-Na? Nem kötsz belém? Jó,én is így gondoltam.Majd szólok a szüleidnek, hogy téged sürgősen látnia kell egy orvosnak. - pattant fel mellőlem,és visszaindult a házba. Még hátulról is éreztem,hogy mosolyog. Mély levegőket vettem,és próbáltam legyűrni magamban azt a gondolatot,hogy legszívesebben felpofoznám Eleanort. De.. Én. Komolyan megőrültem? Ott ültem,egyedül,az udvar közepén, és végigfutott a fejemben minden,ami ebben a pár napban történt. Azok a szavak csengtek a fülemben,amiket Louis és André mondott...az ígéret...Louis...azt mondta,több van küzdtünk. Azt mondta,nem hagyja,hogy bajom essen. Akkor most hol van? Hol??
Összecsuktam a szemem,jó szorosan,hogy még egyszer újraélhessem.. Még egyszer érezzem.. Amikor halálérzetem volt Andréval szemben,még az is jobb volt,mint most. Akkor ott volt Ő. És biztonságban éreztem magam. Beleszerettem. Megbíztam benne. Hazudott. De csak miattam. Jót akart. És én ezzel nem törődtem. Otthagytam..egyedül. Amikor Neki volt szüksége rám.. Befutottam a házba,a szüleimet,és Eleanort figyelmen kívül hagyva. Felmentem a szobámba,és nekikezdtem,a régi legjobb barátomnak,a sírásnak. Nem bírtam tovább. Belefúrtam magam az ágyamba,és a párnámba zokogtam,üvöltöttem,épp mi jutott eszembe. Ennél már nem lehet rosszabb. Kínomban elröhögtem magam..hányszor mondtam már ezt..mindig lehet rosszabb...
*
Egy réten sétálgattam. Gyönyörű tavaszi idő volt,éreztem a friss levegőt,ahogy végigsimítja a bőrömet. Gitárszó hallatszott a távolból. Minden jó volt. Semmi súly nem nyomta a szívemet. Nem éreztem fájdalmat,úgy éreztem magam,mint aki fellélegezhet.Mert minden más..
Elindultam a gitárhang felé. Egyre közelebb értem, a folyamatos pengetéshez lassanként ének fűződött. Odaértem egy cseresznyefához. Kezemet a fa kérgére tettem,majd végighúztam rajta.Megkerültem a fát,és megtaláltam a hang forrását. A fának dőlve pengette gitárját. Igen,Ő volt az. Gyönyörű hangja simogatta a szívemet. Elkezdtem vele együtt énekelni,mert ismertem a dalt.Anya mindig ezt énekelte nekem altatónak.
-Köszönöm,hogy vagy nekem.-ahogy kimondta a szavakat,a hangjától remegni kezdtek a lábaim.Felemeltem a fejem,és megcsókoltam. Elfelejtettem mindent rosszat. Érezni akartam,nem akartam elengedni,minden egyes érintésnél féltem,hogy eltűnik,és sosem látom újra. A hangok egyre halkabbak lettek,és arra eszméltem fel,hogy valaki óvatosan rázogatja a vállamat.
-Katie...minden rendben? - nézett rám aggódva anyukám. Felültem,és körbenéztem,hogy még egyszer megállapítsam,hogy a szobámban vagyok. A párnám csurom víz volt,gondolom a könnyeimtől. Belemarkoltam a lepedőmbe,és próbáltam levezetni a dühömet. Álmodtam. Remek. Gondolhattam volna.
-Persze. - füllentettem,hiszen eleget szenvedtek a szüleim miattam,nem akarom még jobban terhelni őket.
-Kislányom,tudom,nehéz elfogadni,ami történt,de beszéltem a kis barátnőddel,Eleanorral. (aha,igen,nagyon a "barátnőm".. pff...) Holnap elmegyünk a kórházba egy vizsgálatra,hogy minden rendben van-e. És elhiszem,hogy nincs kedved semmihez,de az élet megy tovább,és az iskola is. Holnap után összeszedjük magunkat,és elmész suliba,rendben? Ha akarod,elviszlek kocsival,vagy reggel megbeszélhetem az egyik kis barátnőddel,hogy együtt menjetek. -mosolygott kedvesen. Ez nagyon rendes tőle, sajnálom,hogy ekkora felfordulást okoztam. De hát.. Ah, mindegy,megfogadom amit mondtam,nem sajnáltatom magamat.
-Nagyon jól hangzik,köszönöm. De anyu...egész végig itt voltam a szobámban,és aludtam? - néztem lefelé,és a takaróm huzatát morzsolgattam.
-Miért,hol máshol lettél volna? Felfutottál a szobádba, mentem volna utánad,de megfogadtam Eleanor tanácsát,és magadra hagytalak. Pár óra múlva benyitottam,de aludtál. Nem akartalak zavarni,de amikor elkezdtél nyöszörögni,felébresztettelek. - mondta anyu. Jó. Végül is ez elég hülye kérdés volt,de hátha nem álmodtam..de ezek szerint igen. Mindegy,a remény hal meg utoljára.
- Na,egy kettő! Kelj ki az ágyból,mosakodj meg,szedd össze magad és csináljunk valami anya-lánya programot! -tapsolt kettőt lelkesen,és már fel is pattant és kiment a szobából intézkedni. Egy halvány mosoly húzódott az arcomra,de eszembe jutott Louis,és az őszinte mosolyom erőltetetté,fájóvá vált.
(Amit Louis énekel, Katie álmában: http://www.youtube.com/watch?v=ZBVbkymnvSM )
