U.i.: Hamarosan bővül a "Szereplők" menü!
Megfogadtam anya tanácsát,és próbáltam változtatni az életkedvemen. Gyorsan lezuhanyoztam,és kiélveztem minden pillanatot,mikor a forró cseppek versenyezve szántották végig hideg testemet.
Magam köré csavartam egy törölközőt,és megcsináltam a hajam.Nem akartam túlcsicsázni,csak kicsit begöndörítettem,és készen is voltam.Felvettem egy másik ruhát,mert a mai teljesen szétázott,és már siettem is le anya elé.
-Mehetünk! –kiáltottam gyenge hangommal anyukámnak. Katie! Tedd már túl magad rajta! Az életben egyszer legyél már boldog!
Végül mosolyogva követtem anyát a kocsijáig.
*
A tegnapom igazán jól telt. Anyukám tényleg azon volt,hogy jó kedvem legyen,és hogy ne legyen csalódott,többnyire sikerült is jobb kedvre derítenie. Elmentünk egy cukrászdába, (nehogy betartsam az 'egészségesen élek' elvemet,nehogy) igazából én nem akartam sütizni,de nem tudtam ellenállni az ínycsiklandozó süteményeknek. Anyu egy krémest,én egy muffint ettem. Otthon pedig megnéztünk valami irtó unalmas,anya szerint vicces filmet. Már a nevére sem emlékszem. De ettől függetlenül nagyon jól telt a nap,főleg,hogy anyummal tölthettem. Másnap megpróbáltam azt a látszatot kelteni a suliban,hogy „boldog vagyok,az életem tökéletes”,és meglepetésemre az osztály nagyobb része –amint beléptem a suliba- boldogan,nagy ölelésekkel fogadott.
-Jaj Katie! Úgy hiányoztál! –ölelt meg Bella,egy viszonylag rendes osztálytársam.. Igazából nem is foglalkoztam velük (én bunkó..),a szememmel csak is Kristent és Lucyt kerestem.Csak Lucy ült ott a padjánál,a fejét a kezeire hajtotta,és rázkódott a válla..Sírt!
Rögtön odaszaladtam hozzá,mindenkit „félrelökve”.
-Luc, mi a baj? Mi történt? –kezeit óvatosan kihámoztam a feje „rabságából”,és magamhoz öleltem.
-Ar... -kezdte szipogva,de nem tudta végigmondani.
-Úr isten! –a nyávogós,már bocsánat; riban*os hanghoz kaptam a fejem.–Katie drágát nem is érdekli az aggódásotok,srácok.Ne foglalkozzatok vele,tudjátok milyen kis csöndes..Látjátok? Inkább a sírós cafkája,mint mi! Hallatlan, emberek! –Oké,vannak,akik nem örültek nekem.
-Kissie! Nem veszed észre magad? Olcsó riba*c vagy,akit bárki megkaphat! Hagyd békén már őket! – ordította Brandon.
-Brahndhon..hagyhd..nemh érhi mehg..! –zendített rá Lucy újból a zokogásnak.
-Ne sajnáltasd már magad kis ringyó. Most is azért nyafogsz,mert Aron visszautasított! Ó,te szegény...Kérlek,ez a 21. század!
Hirtelen felindulásból odaléptem Kissie elé,és megpofoztam.Arcára kiült a meglepettség,látszott rajta,hogy mérgében hozzám vágna valamit,de még éppen jókor,az osztályfőnökünk szakította meg ezt a „gyönyörű” pillanatot..
-Miss Blackfield,Miss LaBrown! Mit csinálnak? Ez egy iskola,nem egy getto! –na igen.Az osztályfőnökünk soha nem bírta,ha olyan dolgokat csinálunk,ami nem felel meg az ő elvárásainak.
-Na jó! Mindenki a helyére! Veletek még később számolok! - Szúrósan a szemünkbe nézett,majd lecsapta a naplót az asztalra.Hát,persze,Blackfield a táblához.Bah.
*
Iskola után Lucyvel megálltunk beszélgetni a suli előtt (időközben le kellett ülnöm a legközelebbi padra,annyit beszélt,láthatólag elfelejtette az okot is,amiért ma sírt). Elmesélte,hogy Kristen eltörte a kezét,amikor egyik 'haverja',Brad meg akarta tanítani gördeszkázni. Nem volt túl jó ötlet,mivel kétségtelenül Kris a virtuális deszkázáshoz jobban értene. A városi kórházban van,majd sürgősen meg kell,hogy látogassam. Lucynek be nem állt a szája, mindent elmondott,hogy mik történtek,amíg én 'csoda folytán eltűntem'... Mesélt Aronról,jelenlegi szerelméről, (évfolyamtársunk,azt hiszem..nem nagyon ismerem) viszont akkor eszébe jutott a mai nap,és legörbült a szája. Gyorsan próbáltam témát váltani,ami sikerült is.
Elmondta,hogy egy kis osztálytársunk; Brandon (aki ma megvédett minket Kissie-től) milyen kedves lett vele..Szerintem tetszik neki Luc. Meg az én véleményem szerint Aron egyáltalán
nem méltó Lucyhez,de hát hiába mondom neki, a szerelem vak..És ezt pont
én mondom.... Ah. Lucy persze felőlem is érdeklődött, de bármennyire is
el akartam mondani mindent,képtelen voltam rá. Meg, hogy nézne
már ki, hogy én itt lehetetlen lényekről hablatyolok neki,akik miatt távol voltam,de hirtelen mindegyik eltűnt,csak a "főgonosz" maradt itt,hogy elhitesse velem, hogy nem történt semmi,de már ő is eltűnt. Szegény Lucy még őrültnek nézne,és kifutna a
világból.. Egy alig látható könnycsepp gördült le az arcomon,és amikor
nyitottam volna a számat a magyarázatra,ránéztem az órámra. Mennem
kell,4 órakor zár a könyvtár. Gyorsan elköszöntem Luctól és sietősen
szedtem a lábaimat,hogy még időben odaérjek.Valamit meg kell tudnom a
vámpírokról,hátha van valami csodaszerük ami kitörli az emlékezetet,és
Louis valahol vár rám.. Na jó,kezdek úgy viselkedni mint egy óvodás.. De
meg kell találnom...Mármint nem azt a nem létező csodalöttyöt,hanem
Louist. Ahh, milyen hülyeségek kavarognak a fejemben,még jó hogy nem professzorok raboltak el.Két kopogás után óvatosan a kilincsre ejtettem a kezem,és benyitottam.
-Jó napot! –a táskámat hanyagul ledobtam egy székre,és elkezdtem keresgélni.Amiket találtam,minden könyvet letettem egy asztalra,mígnem könyvek tornyát láttam magam előtt.
Elegyensúlyoztam őket a könyvtárosnő asztalkájáig,majd megvártam amíg bepötyögi a gépébe (természetesen lassan.)
Belegyömöszöltem őket a táskámba,majd egy gyors „viszlát” kíséretében kisiettem a helyiségből. Amint kiléptem az ajtón,a nehéz táska úgy lehúzta a vállamat,hogy majdnem összeestem. (ráadásul még 2 könyv nem is fért bele..) Sajnos ismételten el kellett sétálnom az iskolai uszoda mellett (mivel arra lakom,amerre az az út vezet),ezáltal a kiszűrődő klór szag volt mindenütt,ráadásul párás lett a szemüvegem. Örülök neki.
Hirtelen a táskámból kiborultak a könyvek,és hangos koppanásokkal érkeztek meg a vizes aszfaltra.Felnéztem,és egy vörös hajú,könnyes szemű lánnyal találtam szembe magam.
-Jézusom,sajnálom! Ahj,mindent elrontok! Nem hiszem el! –szidta magát.
-Hé,hé! Lassíts,mi történt? –kérdeztem,miközben együtt szedtük fel a könyveimet.
-Én vagyok az egyetlen lány az úszócsapatban,és nagyon szeretem a vizet,a tengert,a vízi állatokat..a fiúk csúfolnak,hogy menjek haza a halaimhoz! Nem értik,hogy nekem ez jelenti a világot.Ráadásul most is összevizeztem a könyveidet! –darálta le a mondanivalóját egy szuszra,és a kezeivel idétlenül csapkodni kezdett,mint egy retardált fóka.
-Hogy hívnak? –kérdeztem a témától teljesen eltérve. Amint észrevette,hogy a magyarázkodása közepette én is mondtam neki valamit,hála az égnek lenyugodva válaszolt.
-A nevem Tara Mei Ling. - nyújtotta soványka karját felém,ami teljesen ki volt ázva,gondolom az úszástól.
-Te meg azt hiszem Katie vagy...ugye? Hallottam az eltűnésedről. –húzta fel a szemöldökét. Hát ez nem igaz.Már mindenki tudja? Még a végén sztár leszek emiatt..
-Igen,én vagyok.
