×5.- Az ígéret.

Hali! Bocsi a kimaradásért,
kárpótlásul hoztunk egy kicsivel
hosszabb részt!:D Kissé morbid lett,ezért is bocsi. >_< és köszönjük a sok kommentet és tetsziket!:)) <3    következő rész 10 tetszik és 5 komment után jön! ;)
ui: Amúgy,félreértés ne essen,mi szeretjük Eleanort a való életben,nem azért állítjuk be a sztoriban kissé 'gonosznak',mert nem szeretjük,csak így jött ki..:D


 *Katie szemszöge*
A szavak alig hallhatóan jöttek ki a számon,el voltam gyengülve,viszont minden erőmmel azon voltam hogy mindketten,de legfőképp Louis megmeneküljön.
Négykézlábra ereszkedtem és halkan odaszambáztam André mögé.A sok vegyszer és vér szaga miatt kezdtem úgy érezni magam mintha alkoholizáltam volna,de egy kisebb fejrázás után „visszatértem az élők közé”.André mellett volt egy kisebb asztalka,aminek ki volt húzva az egyik fiókja.Belecsúsztattam a kezem,és elkezdtem benne kutakodni.Találtam valami éles dolgot,ami természetesen megvágta az ujjamat,mire felszisszentem,és rájöttem hogy hangos volt,és rácsaptam a számra.
André erre hátranézett,majd elkezdett vigyorogni.
-Ha nem törlöd le azt a vigyort a mocskos képedről,majd én fogom! –előhúztam a késnek tűnő hegyes tárgyat a fiókból,és beledöftem a szívébe. Azt hiszem kezdek félni magamtól.. Ebben a pillanatban jöttem rá,hogy mit csináltam.
Mindenki elhalkult. A drámai csendet egy szánakozó kacaj törte meg. Louis pislogás nélkül nézte végig ezt az egészet a földről. A fekete árnyak a falhoz simultak. Én pedig reménykedtem és vártam a reakciót.Valakitől. Bárkitől.
-Drágám,komolyan gondoltad,hogy ezzel meg tudnál ölni? - mosolyodott el gúnyosan. Kezdtem kicsit megijedni,ahogy közeledett felém,közben óvatosan húzta ki magából a 'kést'.
Remegve bámultam rá és mit sem gondolva elkaptam Louis kezét és egy kis ráncigálással tudattam vele,hogy rohannunk kellene,de mire észbe kapott,André megragadta a karomat és mint egy rongyot; levágott a földre. A kezében lévő kést felém lendítette,Louis feltápászkodott,megragadta őt,de azzal a mozdulattal André a hegyes tárgyat végigkarcolta Louis arcán és ellökte,hasonlóképpen mint engem. Azonnal oda'másztam' Louishoz,megnéztem,hogy milyen mély a vágás. Magamhoz szorítottam,szükségem volt a közellétére.Akkor nem érdekelt,hogy mit csinált velem,csak az,hogy mellettem legyen. Már alig láttam a szememben felgyülemlett könnytől.(Hát igen,még életemben nem sírtam ennyit mint ebben a pár napban..)  Louis nyakán folytak le könnycseppjeim.
-Mondd, hogy ez csak álom...kérlek... -súgtam a fülébe egy lassú levegővétellel. Nem válaszolt. Végigsimította a hátam és finoman megszorított. Véget akartam vetni ennek az egésznek. Elengedtem.
-Mégis,miért csinálod ezt? Minek kellünk neked? -fordultam André felé könnyes arccal,szinte ordítva,már amennyire tudtam.
-Tudod kislány,az ígéret szép szó.... -mondta kacagva és Louisra nézett,aki lesütötte a szemét.
-Ígéret? Milyen ígéret? Louis..? -néztem kérdőn Louisra.
-Nem... mondhatom el. - válaszolta szaggatottan. Na jó,elegem van. Ha már ennyire beleráncigált az ő kis életébe és már ott tartunk,hogy egy sötét helyen itt vagyok egy halhatatlannal vagy nem tudom mivel és valamiért a nagy világból pont minket választ ki,hogy itt nyúzzon vagy öljön meg,szerintem ennek igenis van oka.
-Ha most nem mondod el,ígérem,hogy nem állok jót magamért. Louis! Szerinted szó nélkül tűröm,hogy titkolózz és közben az életemet kockáztatom,azért amit nem is tudok?! -keltem ki magamból. Bármennyire is szeretem őt,ha lehet ezt annak mondani,azért mindent nem tűrök el.
-Hát,Eleanor... -kezdte. Istenem! Már megint az a lány!
-Mi van Eleanorral? -kérdeztem dühödten.
-Ahhoz neked igazán semmi közöd! –fejemet a hang felé fordítottam. Előttem pár méterrel Eleanor állt,teljes életnagyságban.
-Nem értem,hogy mi a francért kellett belepofátlankodnod az életünkbe! Egyébként is,hálás lehetnél,hogy eltartottunk!
-Eleanor! Ezt most komolyan mondod? Nem pofátlankodott bele az életünkbe,eleve te voltál,aki miatt itt van! Inkább hagyd őt békén! És te egyáltalán nem tartottad el,ha rajtad múlik ott hal meg ahol hagytad! – ordította Louis. Hát ezt már végképp nem értem. Eleanor miatt vagyok itt? Ott ahol hagyott? Mi van? Louis „védelmező karokkal” elém állt,így takarásban voltam.Fentebb csúsztattam a szemüvegem,mert már majdnem megint leesett. Kibújtam Louis karjai közül,és Eleanor elé álltam.

-Eleanor, én tényleg nem tudom mi a bajod velem,hiszen én el akartam tőletek menni,amit meg is tettem,de…

-De? De mi? Ne hidd már azt,hogy majd megsajnállak,csak mert egy kicsit megharaptalak!  Nem olyan nagy ügy,nem haltál bele,vámpír sem lettél,úgyhogy toldd el innen a segged! -vágott bele a szavamba. Leblokkoltam. Ő volt az aki...aki...