×3.- Fekete árny

Hello!:) Íme a 3. rész;

*Louis szemszöge*
-Most miért kellett ezt csinálnod? Így is miattad volt az egész. Minek kellet rákérdezned,amikor tudod,hogy mi történt? -förmedtem rá Eleanorra. Nagyon ideges voltam,és azon járt az agyam,hogy most merre járhat Katie.
-Tudod,hogy nem direkt csináltam. De nem az én hibám,hogy így elviharzott. Amúgy is,miért vagy úgy oda? Egyáltalán minek kellett hazahoznod? Hagytad volna ott.. -mondta könnyelműen.
-Nem érdekel,utána megyek. -válaszoltam,és már a hátam mögött csaptam be az ajtót.

Vak sötét volt odakint,egyre jobban aggódtam Katieért. Megkerültem 3 utcát is,rengeteg vad kóbor kutya mászkált az utakon, sok kocsma is nyitva volt,akik mellet elmentem,csak úgy bűzlöttek az alkoholszagtól. Amikor a 4. utca elejébe értem, nem messze láttam egy összekuporodott lányt,egy konténernek dőlve.Az arcát nem láttam,de biztos voltam benne,hogy ő az. Már kezdtem megörülni,hogy nincs semmi baja,de ahogy közeledtem,egy fekete árnyat láttam mellette,ami egyre jobban rásimul a testére. Katie felsikoltott. Már majdnem ott voltam,amikor a fekete alak meglátott.Elsuhant,az utca végén volt már,amikor felnéztem.Utánaeredtem. Tudtam,mire számíthatok,de nem hátráltam meg. Egy lépcsőaljba menekült,én utána. Egy elhagyatott épületben láttam egy pillanatra. Bementem. Nem láttam szinte semmit,óvakodva lépkedtem előre,egyre beljebb a házba. Az utolsó amit éreztem,egy ütés volt a gyomromba. Letaszított a földre,elsötétedett minden. Amire feleszméltem,nem volt ott senki. Rápillantottam az órámra; 22:14. Az első gondolatom az volt,most hogy van Katie.  Próbáltam "visszafutni" abba az utcába,ahol rátaláltam,de nagyon sajgott a fejem,és már majdnem összeestem. A gyomromba mintha kést szúrtak volna,de nem érdekelt. Megtaláltam. Szinte megállt a lélegzetem,amikor megláttam eszméletlenül a földön feküdve.Véres volt a karja és a ruhája. Rögtön lerogytam mellé,megnéztem,honnan ered a vér,levettem a kabátomat,és rákötöttem a karjára,hogy elállítsam a vérzést. Megnéztem a pulzusát. Nagy megkönnyebbülés volt. Csak elájult,de az állapotáról sokat nem tudtam meg. Próbáltam felrázogatni,de nem sok sikerrel. Az egész az én hibám. Nem kellett volna engednem,hogy elmenjen,mindjárt az otthonába kellett volna vinnem. Szegény lány nem tett semmit,mégis ő szenved a legtöbbet..Amíg ez a pár gondolat ment végig a fejemben,kinyitotta a szemét. Azt hiszem ebben a világban én örültem akkor a legjobban. Amikor meglátott engem,csak ennyi hagyta el a száját;
-Menj el...innen. - mondta tördelten,nyöszörögve.
-Nem hagylak itt. Már nem bírnám elviselni,ha bajod esne. - Próbáltam bocsánatot kérni. Ha nem engedem el,nem történik meg ez az egész.
-És miért nem? Miért törődsz velem egyáltalán? Miért nem tudsz engem itt hagyni? Nem is ismersz,nincs felelősséged értem. Foglalkozz Eleanorral. A Barátnőddel. - mondta keservesen. Értelmetlenül néztem rá.
-Miért hasonlítod össze Eleanort magaddal?  Igaz. Nem ismerlek annyira,de ha az én hibámból kerültél bajba,akkor meg kell hogy védjelek. -suttogtam.
-Nem a te hibádból. Te csak megmentettél. - válaszolta határozottan. Bárcsak elmondhatnám neki az igazat..
-Te ezt nem értheted. - mondtam egy kis idő után. Nem akartam,hogy gyanút fogjon.

-Csak tudod..Amikor elvittél magadhoz..Azt hittem több van köztünk.. Hagytad,hogy... -csuklott el a hangja. A földre nézve beszélt hozzám. Az arcáról potyogtak a könnyek. Nem mert a szemembe nézni. Én pedig nem hittem a fülemnek. Belém szeretett..? Ennyi idő után. Lehetetlen. Szembe ültünk egymással a földön,mindketten a talajt bámulva. Kötődést éreztem Katie iránt. Nem tudtam....nem tudtam mit mondani. Olyat tettem,amit nem lett volna szabad..
Kis idő után megszólaltam;
-Tudod...én is azt hiszem,hogy több van köztünk... - Felnézett rám,és az utolsó könnycsepp gördült le az arcán. Lassan közelebb hajoltam, letöröltem nedves arcát a kezemmel,és megcsókoltam.