Sziasztok! Meghoztuk a 2. részt. Tudjuk,elég későn,mert már 3 hónapja nem volt semmilyen frissítés,de most belehúzunk,és aktívabbak leszünk! ;) Reméljük tetszik, jó olvasást! :*
Úgy éreztem mindjárt meghalok. Egyre jobban szorított. Azt hittem nincs remény. Elájultam. Amikor felébredtem,csak egy fiút láttam mellettem,és egy idegen ágyon találtam magam... A nyakamon volt egy kötés,tiszta vér volt. Alig kaptam levegőt,úgy éreztem mintha 10 tonnát nyomna a mellkasom. Felnéztem,és két gyönyörű kék szempárt láttam.Mielőtt elvesztem volna a tekintetében,felém hajolt; - Jobban vagy? Már aggódtam érted.
Próbáltam kijózanodni,és válaszolni,de nem tudtam. Lehet,hogy a fájdalomtól,vagy attól,hogy még életemben nem láttam ilyen helyes fiút. De vettem egy mély levegőt,és rászántam magam,hogy egy értelmes mondatot ki tudjak nyögni.
-Azt hiszem igen.Megkérdezhetném,hogy mi történt? -csuklott el a hangom,remélem értette.
-Azt nem mondhatom meg. Egyenlőre. -Nézett a szemembe mélyen,és azt hiszem megint elbambultam.
-És a neved is titok? -mosolyodtam el,hogy megszakítsam ezt a komor hangulatot.
-Nem,dehogyis,a nevem Louis Tomlinson. - mutatkozott be bájosan. Louis...Louis Tomlinson...Hmm...Jaj! Hogy nekem is be kellene mutatkoznom? Már megint elkalandoztam.
-Kathrine Hope Blackfield. De szólíts csak Katienek.
-Rendben, Katie. -húzódott el egy halvány mosoly az arcán.
Gondolkodtam,hogy valahogy hazamegyek,csak nem maradhatok egy vadidegen lakásában,de ennek az elképzelésnek nem láttam semmilyen értelmét,mivel azt sem tudom,hogy hol vagyok,és milyen messze az otthonomtól...
-Louis,köszönök mindent,bár nem nagyon vagyok képben,hogy mi történt,de valahogy haza kellene jutnom. Meg szerintem a szüleim is aggódnak értem.. -fejeztem be a mondatomat.
-Persze,megértem. De ilyen állapotban nem engedhetlek el. Mellesleg,a szüleid mit szólnának,hogy egy hatalmas....- akadt meg - ...seb van a nyakadon?
-De nálad sem maradhatok.Csak teher lennék. -halvány mosolyra húztam a szám,és már fel akartam ülni,de még mindig iszonyú fájdalmat éreztem,és felszisszentem.
-Dehogy lennél teher. -kezét az épségben lévő vállamra helyezte,és óvatosan visszanyomott az ágyba. -Pihenésre van szükséged. - nézett ismét a szemembe. Ó az a szempár.. Ellenkezni akartam,de a gyengeség fölém kerekedett. Még egyszer rápillantottam a fiúra,és lehunytam a szemem.
*
Nem tudom,mennyit aludhattam,de amikor felébredtem,ugyanúgy,mint amikor utoljára ránéztem,ott ült mellettem Louis. Amint kinyitottam a szemem, elmosolyodott. Kellemetlenül éreztem magam,de viszonoztam mosolyát. A szobában akkora csend lett,hogy még a levegővételeim is visszhangoztak. Beszélgetést akartam kezdeményezni,de ő megelőzött.
-Édesen alszol. - törte meg a csendet. Nem tudtam mit mondjak. Szóval végig azt nézte ahogy alszom? Éreztem,hogy elvörösödöm,és a fülemben dobogott a vér.
-...Köszönöm.. -ennyi jött ki a számon. Akartam volna mondani, hogy neki pedig eszméletlenül szép szeme van, vagy, hogy angyali a mosolya,de nem. Csak ennyi. Egy köszönöm. Én hülye!
Ekkor mintha nyikorgást hallottam volna. Az ajtó nyitódott ki.
-Édesem, megjöttem! -kiáltott a nappaliból egy lány....Tág szemekkel bámultam Louisra,aki amolyan
"a francba" képet vágott... Már a szobaajtó nyílt,amikor Louis felpattant az ágy széléről,és az ajtó elé állt. A lány belépett az ajtón,kutakodva egy kis szatyorban;
-Hoztam egy..... -nézett fel,és megállt rajtam a szeme. Valahogy ismerős volt az arca,de nem tudom honnan...
-Hát te? -nézett rám még mindig. Egyre kellemetlenebbül éreztem magam.
-Én.... -kezdtem a mondatomat,amikor Louis közbeszólt;
-Egy domboldalon találtam rá,nem volt eszméleténél,azt hittem,hogy valami komolyabb baja van,ezért hazahoztam. - hadarva dadogott Louis,mintha nekem magyarázta volna.
-Louis,te hazahoztad... -kezdte a mondanivalóját,de Lou közbevágott.
-Hanyagoljuk ezt a témát. Eleanor,ő itt Katie, Katie-Eleanor,a barátnőm. -hadarta. Hogy mi? Barátnője? Na ennél a mondatnál én összetörtem. Bár nem tudom miért...Ha van barátnője,mégis miért hozott el magához? Mit keresek itt? Miért törődött velem? Miért nem hívta csak simán a mentőket? Rengeteg "miért" kérdés zakatolt a fejemben és egyre csak azon járt az agyam,hogy hogyan tudnék innen hazamenni,most már még inkább.. Vagy ha nem is haza,el innen. Próbáltam visszatartani a könnyeimet,de nem sikerült.
-Hát akkor én már nem zavarok itt. -motyogtam szipogva,lehajtott fejjel,hogy véletlenül se lássa meg Louis, hogy könnyezek. Legfőképp Eleanor ne.
-Ilyen állapotban nem mehetsz el. -mondta Louis,de mintha meg sem hallottam volna,kimentem az ajtón. Nem tudtam hol vagyok,a környék sem volt ismerős,és észre sem vettem,hogy már besötétedett. Most már nem tartottam vissza a könnyeim,zokogva, futólépesekkel mentem.Hogy hova,azt nem tudom. Egy szűk utcán mentem keresztül,síri csönd volt. Kezdtem félni,és aggódtam,hogy a szüleim mennyire kereshetnek. És még azt sem tudtam,hogy hol töltsem az éjszakát. Remek! Két nap alatt sikerült elrontanom az egész életemet,egy olyan fiú miatt,akivel,talán egy napja találkoztam. Nem ismerek magamra. Lerogytam az egyik konténer mellé,és zokogva próbáltam álomba merülni. Ekkor egy sötét árnyra voltam figyelmes.Azt hittem hallucinálok.. De....
